Van az a pillanat, amikor reggel felülsz az ágyban.

Még nem történt semmi.

Még nem dolgoztál.

Még nem emeltél semmit.

Még nem rohantál sehova.

És már érzed.

A derekad.

Sokan ilyenkor azt mondják:

„Biztos rosszul aludtam.”

„Ez már a kor.”

„Majd elmúlik.”

Aztán telnek a hetek.

A hónapok.

Néha jobb.

Néha rosszabb.

De valahogy mindig ott van.

Pedig a legtöbbször nem is a derekaddal van a legnagyobb probléma.

Hanem azzal, hogy túl régóta mindenki más fontosabb volt.

Dolgozol.

Segítesz.

Intézel.

Szervezel.

Figyelsz mindenkire.

Csak magadra nem.

És a tested egy idő után elkezd beszélni.

Először csak halkan.

Egy kis merevség.

Egy kis feszülés.

Egy kis fájdalom.

Ha ezt sem halljuk meg, akkor egyre hangosabb lesz.

Volt egy vendégünk, aki az első alkalommal azt mondta:

– Én csak azt szeretném, hogy reggel zoknit tudjak húzni anélkül, hogy előtte három percig készülődnék.

Nem maratont akart futni.

Nem spárgázni.

Nem hatszálkockás hasat.

Csak visszakapni a hétköznapjait.

Néhány hét múlva mosolyogva mesélte:

– Képzeld… ma reggel csak felvettem a zoknit. És csak utána jutott eszembe, hogy régen ez fájt.

Ezért szeretjük annyira azt, amit csinálunk.

Mert nem csak izmok erősödnek.

Hanem visszatér a szabadság.

Az, hogy nem kell minden mozdulat előtt mérlegelni.

Meg tudom csinálni?

Vagy megint fájni fog?

A Pilates számunkra soha nem önmagáért fontos.

Nem az a cél, hogy valaki tökéletesen végrehajtson egy gyakorlatot.

Hanem az, hogy könnyebben élje az életét.

Hogy örömmel menjen kirándulni.

Fel tudja emelni az unokáját.

Egész nap legyen energiája.

És este még maradjon kedve élni is, ne csak túlélni.

Ha most úgy érzed, hogy a tested egyre több dologról próbál lebeszélni, ne fogadd el természetesnek.

A fájdalom nem mindig azt jelenti, hogy valami végleg elromlott.

Sokszor csak azt jelzi, hogy ideje újra figyelni magadra.

És hidd el…

Sokkal jobb érzés úgy felkelni reggel, hogy nem a derekad jut eszedbe először.

Hanem az, hogy mit szeretnél kezdeni a napoddal.